A filmrajongók a Twitteren szavazhattak az év kedvenc filmjére, és a vasárnapi Oscar-díjkiosztó ceremónián ezt a közönségdíjat is átadták – mondta Will Packer, az idei Oscar-gála tévéközvetítésének producere.

Packer szerint a rajongói díjjal a fiatalabb közönség érdeklődését akarták felkelteni, emellett úgy gondolják, segíthet a közösségépítésben és befogadóbbá is teszi a belterjesnek tűnő Oscar-gálát, amelynek díjairól a tízezer fős filmakadémiai tagság szavazata dönt – idézte a producert a Variety.com.

Az év legnépszerűbb filmjéről való szavazás ötlete már 2018-ban is felmerült, akkor azonban végül elvetették. A rajongók kedvence (Fan Favourite) díjára most márciusban lehetett szavazni a mikroblogportálon. Bár a twitterezők által kiválasztott film nem kap Oscart, a rajongók kifejezhették véleményüket a 2021-es év legjobb filmjeiről, és szavazataikkal népszerű, de Oscarra nem jelölt produkcióknak is utat nyithattak a gálára.

A tévés közvetítést érintő változtatások között szerepel az a sokak által vitatott döntés is, hogy nyolc díjkategória, köztük a hang, a vágás, az eredeti filmzene és a látványtervezés Oscar-szobrát az élő adás megkezdése előtt adták át, és csak a győztesek beszédeinek részleteit vágták be a műsorba.

„Mozi szerelmesei egyesüljetek” – ezt a mottót választotta a 94. Oscar-díjkiosztó témájául a műsort késztő kreatív csapat. Packer szerint a filmek kötik össze a globális közöséget, inspirálnak és tettekre késztetnek.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjátadó ceremóniája idén visszatért a Dolby Színházba, miután tavaly a világjárvány miatt a Los Angeles-i Union Pályaudvar épületében rendezték meg.

A tavalyi közvetítés, amelynek nézettsége negatív rekordot állított be, abban is eltért a hagyományoktól, hogy a legjobb színész díjának átadásával zárult. A díjat Anthony Hopkinsnek ítélték oda Az apa című filmben nyújtott alakításáért.

A vasárnapi adásban azonban ezúttal megint a legjobb film Oscar-szobrát nyújtják át utoljára. A díjra A kutya karmai közt, a Belfast, a CODA, a Ne nézz fel!, a Vezess helyettem, a Dűne, a Richard király, a Licorice Pizza, a Rémálmok sikátora és a West Side Story című filmeket jelölték.

A twitteres szavazás eredménye: Zack Snyder Holtak serege (Army of the Dead) című filmje lett a kedvenc.

Army Of The Dead

És hogy kik nyerték a többi díjat?

A CODA kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-gálán, amelyen Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője is Oscar-díjat vehetett át a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt.

A produkciós tervezés Oscar-szobrát hét további kategória díjával együtt még az élő közvetítés kezdete előtt osztották ki a Dolby Színházban, és csak a köszönőbeszédeket vágták be az adásba, hogy a gálaműsor gördülékenyebb legyen.

A Frank Herbert klasszikusából, Denis Villeneuve rendezésében született Dűne, amely részben Magyarországon készült, tíz jelöléséből hatot is díjra váltott. Hans Zimmer második Oscar-szobrát vehette át a Dűne filmzenéjéért. A film operatőre, Greig Fraser és vágója, Joe Walker is díjazott lett, és a Dűne a legjobb hang, valamint a legjobb vizuális effektusok Oscar-díját is megkapta.

Sipos Zsuzsanna a díj átvételekor magyarul is megköszönte az amerikai filmakadémia elismerését. Patrice Vermette pedig azt mondta, hogy az álma vált valóra a filmmel.

A hollywoodi Dolby Színházba a pandémiát követően, két év után tért vissza az Oscar-gála a szokásos külsőségekkel. A műsor házigazdája Regina Hall, Amy Schumer és Wanda Sykes volt. Az adásban az 50 éve bemutatott A keresztapáról és a 60 éves első James Bond-filmről is megemlékeztek.

Az este fődíját a CODA kapta, amelyet a közönség állva ünnepelt. A CODA a Child of Deaf Adult (siket felnőtt gyermeke) kifejezés rövidítése. Az alkotás egy siket családban felnövő halló gyermekről szól, aki énekes szeretne lenni. Sian Heder filmjében siket színészek – Marlee Matlin és Troy Kotsur – alakították a lány szüleit. Kotsurnak ítélték oda a legjobb férfi mellékszereplő díját, s ezzel az első siket férfi színész lett, aki Oscar-díjat kapott.

A CODA azzal is beírta magát az Oscar-történelembe, hogy az első, streamingszolgáltató – az Apple TV+ – által forgalmazott produkció lett, amely elvitte a legjobb film díját.

A legjobb rendezőnek járó díjat az új-zélandi származású Jane Campion nyerte el A kutya karmai közt című filmjéért, így ő lett a harmadik nő, aki rendezői Oscart kapott.

A legjobb színész díját Will Smith vehette át a Richard király című film címszerepéért. Pár perccel korábban az egész közönségben meghűlt a vér, mikor Smith felugrott a színpadra, és felképelte Chris Rockot, aki felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött. „Jada, szeretlek. G.I. Jane 2, alig várom, hogy lássam, ugye?” – jegyezte meg, a foltos hajhullásban szenvedő színésznő borotvált fejére célozva.

Smith az Oscar-szoborral a kezében könnyezve beszélt a szeretet fontosságáról és felidézte, hogy az általa játszott Richard Williams is hevesen védelmezte családját, majd bocsánatot kért a filmakadémiától és a közönségtől.

A Los Angeles-i rendőrség később kiadott közleménye szerint Chris Rock nem tett feljelentést az ügyben.

A legjobb színésznő Oscar-díját a 45 éves Jessica Chastain nyerte el a Tammy Faye szemei című filmért, amely Tammy Faye Bakker televíziós evangélista felemelkedését, bukását és megváltását mutatja be. A trófeát átvéve Chastain a kisebbségek elleni erőszak ellen szólalt fel.

A legjobb női mellékszereplő Oscar-szobrát a West Side Story afrolatin színésznője, Ariana DeBose vehette át. A Steven Spielberg rendezte musicalben éneklő, táncoló, játszó DeBose az első afrolatin és nyíltan LMBTQ-színész, aki Oscar-díjat nyert ebben a kategóriában. A 31 éves színésznő a díját azoknak ajánlotta, akiknek valaha megkérdőjelezték identitását. „Ígérem, van hely a számotokra” – mondta. Az Oscart Rita Morenónak is megköszönte, aki a West Side Story 1961-es és mostani, új feldolgozásában is szerepelt.

A legjobb nemzetközi film Oscar-díját a japán Vezess helyettem című háromórás dráma nyerte el, amelyet Hamagucsi Rjuszuke rendezte Murakami Haruki novellája alapján. Ez az ötödik alkalom, hogy japán film kapta meg a kategória díját.

Az eredeti forgatókönyvek mezőnyében Kenneth Branagh nyerte az Oscart Belfast című filmjével, a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot pedig a CODA írója, Sian Heder vehette át.

A legjobb filmdal Oscarját Billie Eilish és fivére, Finneas O’Connell kapta a 007 Nincs idő meghalni című Bond-moziban felcsendülő számukért.

A legjobb animációs film Oscarját az Encanto alkotói kapták. A dokumentumfilmek mezőnyében A lélek nyara, a rövid dokumentumfilmek között a The Queen of Basketball győzött, a legjobb animációs rövidfilm díját a The Windshield Wiper kapta, a legjobb kisjátékfilm a The Long Goodbye lett.

A díjátadón egyperces csenddel emlékeztek meg az ukrajnai háborúról, és az Ukrajnában az orosz katonai invázió miatt kialakult humanitárius válságról. Az ukrán származású Mila Kunis a színpadon arról beszélt, hogy  a „közelmúlt globális eseményei sokakat megráztak”, és „lehetetlen nem meghatódni, látva a pusztítással szembenéző emberek erejét és méltóságát”.        

A megemlékezés a nézőkhöz intézett kéréssel zárult, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a háború sújtotta országban élők megsegítésére.

Forrás: MTI