Az egész ugye kezdődött azzal, hogy Elon Musk Tesla-vezér belengette, hogy megvenné a Twittert, mert nem elégedett vele. Az egész csak sima menőzésnek tűnt, de végül olyan komoly lett, hogy konkrét ajánlatot is tett. Aztán mikor kiderült, hogy nincs is ennyi felszabadítható pénze, elkezdett mindenféle kifogást gyártani, hogy mégsem akarja megvenni, de ekkor a Twitter már rábólintott a dologra, és jogilag már nem tudott belőle kihátrálni. Itt viszont újabb kifogások jöttek, hogy akkor sem akarja megvenni, mert túl sok a kamuprofil, meg van a fején vaj rendesen a Twitternek, úgyhogy irány a bíróság. A tárgyalás október 17-ére volt kitűzve, de úgy tűnik elmarad.

Elmarad, mert Elon Musk úgy döntött, hogy mégis megveszi a Twitter, méghozzá azon az áron, amit annak idején ajánlott érte, tehát 44 milliárd dollárért. Az ok minden bizonnyal az lehet, hogy vesztésre állt már a bírósági meghallgatások előtt, és nagyobb presztízsveszteség lett volna, ha ott nem nyer. Annyira rosszul állhat a szénája, hogy még csak nem is alkudott az árból, pedig a Twitter jelenleg jóval kevesebbet ér, mint mikor a 44 milliárdos ajánlatot tette. Persze mindez annak is köszönhető, hogy hónapok óta folyik körülötte a szappanopera, és ez nagy kárt okozott a cégnek.

Amúgy pénze Musknak még mindig nincs elég, a megvételhez finanszírozókat kell találnia, és minden bizonnyal rengeteg Tesla-részvényt kell eladnia, amiknek az ára most zuhan, köszönhetően ennek az új fejleménynek.

Forrás: HWSW