A Twitter megkezdte a belső tesztelését annak a régóta és sokak által kért új „szerkesztési” funkciónak, amelyet egyelőre csak a fizetős felhasználóknak tesznek elérhetővé a következő hetekben – jelentette be a mikroblogot üzemeltető vállalat csütörtökön.

A Twitter felhasználói éveken át kérték, hogy a már közzétett üzeneteket is lehessen szerkeszteni, hogy a gépelési és helyesírási hibákat kijavíthassák. Többek között maga Elon Musk, a SpaceX és a Tesla cégek vezetője is többször kérte ezt a lehetőséget a Twittertől, amelynek áprilisi megvásárlása miatt jelenleg is folyik a jogi eljárás Musk és a Twitter között.

A fenti kérések nyomán számos internetes vicc született, például, hogy a Twitter hamarabb vezetne be olyan szolgáltatást, mint a Twitter funkciójától nyilvánvalóan idegen hírlevél, minthogy elérhetővé tegye a felhasználók által leginkább kért szerkesztési funkciót. Hamarosan azonban teljesítik ezt a kérést is. A felhasználók „pár alkalommal” szerkeszthetik majd Twitter-üzeneteiket a közzétételt követő 30 percen belül, jelentette be a Twitter saját blogján.

A szerkesztett üzeneteken külön ikon és időpontbélyegző jelöli majd, hogy mikor szerkesztették utoljára a hozzászólást. A felhasználók rákattinthatnak a szerkesztett üzenet címkéjére, ahol láthatóvá válik a szerkesztési előzmény és a hozzászólás korábbi változata.

A Twitter már korábban is kísérletezett a szerkesztési funkció bevezetésével. A fizetős Twitter Blue felhasználói már jelenleg is használhatják azt a funkciót, amely akár egy percig is visszatartja a Twitter-üzenetet, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy átolvassák az éppen megírt hozzászólásukat, és „visszavonják”, mielőtt az üzenetet közzé tennék.

Ez a funkció azonban jelenleg csak az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon használható.

Forrás: MTI