Azonnali hatállyal lemondott Jack Dorsey, a Twitter egyik alapítója és vezérigazgatója a pozíciójáról, mert úgy érzi, hogy a vállalat készen áll arra, hogy továbblépjen. Feladatait a cég eddigi technikai vezetője, Parag Agrawal veszi át. 

Dorsey lemondására nem lehet azt mondani, hogy teljesen derült égből jött volna, ugyanis már egy ideje szorongatják a befektetők amiatt, hogy a Twiter vezetése mellett a Square nevű fizetési platformján is dolgozik, ami egyrészt összeférhetetlen, másrészt nincs eléggé fókuszban nála a Twitter. 

Nem ez az első eset, hogy Dorsey otthagyja a céget, alapítóként 2006-2008 között vezette, majd csak 2015-ben tért vissza. Tavaly azt tűzte ki célul, hogy 2023 végére 315 millió aktív napi felhasználót szeretnének elérni, és megdupláznák az éves bevételüket is. 

Parag Argwal mérnökként csatlakozott a vállalathoz évekkel ezelőtt, Dorsey szerint tökéletesen alkalmas a feladatra, és biztos benne, hogy szívvel-lélekkel fogja vezetni a csapatot. 

A lemondás híre után sokan egyből párhuzamot vontak a Facebookkal, és különösképpen Mark Zuckerberggel, sokak szerint Dorsey felismerte, hogy a vállalatnak az a legjobb, ha ő elmegy, és a saját egóját a cég érdekei alá rendelte, míg erre Zuckerberg képtelen. 

Forrás: The Register, BBC