Sajtóértesülések szerint a Twitter igazgatótanácsában a hétvége nem a pihenésről szólt, hanem a tárgyalásról, ugyanis találkoztak a 43 milliárd dolláros vételárat ajánló Elon Muskkal. A Twitter szóvivője nem kommentálta a híreket. 

Elon Musk’s twitter account is seen on a smartphone in this photo illustration taken, April 15, 2022. REUTERS/Dado Ruvic/Illustration

Miután Musk először nyilvánosságra hozta, hogy nem elégszik meg azzal, hogy ő a legnagyobb részvényese a közösségi platformnak, hanem az egész tulajdonosa szeretne lenne, a Twitter bevezette az úgynevezett méregpirula tervet, aminek a lényege, hogy azért, hogy kivédjék a felvásárlást, a többi tulajdonos alacsonyabb áron további részvényeket vásárolhat. Akkor az is kiderült, hogy mindezt nem zsebből fizetné a Tesla vezetője, hanem a Morgan Stanley és más pénzintézetek segítségével finanszírozza az ajánlatát. 

A Reuters, a New York Times és a Bloomberg szerint – névtelen forrásokra hivatkozva – az amerikai szabályozó hatóságok csütörtökön nyilvánosságra hozott részletei a finanszírozási ajánlatról, arra késztette a Twitter 11 tagú igazgatótanácsát, hogy komolyan fontolóra vegye a lehetséges megállapodás lehetőségét. Elemzők szerint sok befektető úgy fog tekinteni a megbeszélésekre, mint a Twitter, mint nyilvános társaság végének kezdetére, és Musk valószínűleg most jó úton halad, hogy megvásárolja a céget, hacsak nem érkezik másik licitáló.

Közben egyébként a Reuters már arról ír, hogy a Twitter igazgatótanácsa már hétfőn bejelenti, hogy eladják a céhet Musknak.

Forrás: BBC