Bocsánatkérést követelt Pekingtől hétfőn az ausztrál miniszterelnök azt követően, hogy a kínai külügyminisztérium szóvivője egy olyan képet tett fel Twitterre, amelyen  egy ausztrál katona kést szorít egy afgán gyerek torkához.

Scott Morrison újságírók előtt kijelentette, hogy a fénykép hamis, és sürgette Pekinget, hogy azonnal távolítsa azt el a közösségi oldalról.

“A kínai kormánynak mélységesen szégyellnie kéne magát miatta – tette hozzá Csao Li-csien tweetjére utalva, amelyben a szóvivő a kép fölé azt írta, mélységesen felháborítja, hogy ausztrál katonák afgán civileket és foglyokat gyilkoltak le.

“Kétségtelenül vannak feszültségek Kína és Ausztrália közt, de nem így kell őket kezelni” – szögezte le Morrison.

Marise Payne ausztrál külügyminiszter szintén felháborodását fejezte ki, kiemelve, hogy a közösségi médiában felbukkant, ilyen mértékű félrevezető információval még nem találkozott a pályafutása során.

Ausztrália még 2016-ban indított vizsgálatot az Afganisztánban szolgálatot teljesítő különleges erők 2005 és 2016 közötti viselt dolgai ügyében, miután a helyi médiában olyan vádak jelentek meg, melyek szerint katonáik több incidensben fegyvertelen férfiakat és gyermekeket öltek meg. Egy múlt héten nyilvánosságra hozott független jelentés szerint bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a különleges feladatokra kiképzett SASR alakulat (Special Air Service Regiment) 19 katonája összesen 39 törvénytelen gyilkosságot követett el fegyvertelen rabok és civilek ellen Afganisztánban 2009 és 2013 között.

Forrás: MTI