Nem tudjuk, hogy komolyan gondolja-e vagy nem, nem tudjuk, hogy ez is csak egyfajta nyomásgyakorlás, hogy ne kelljen megvennie a Twittert, de Elon Musk most azt hintette el, hogy ha ővé lesz a közösségi oldal, akkor kirúgja a dolgozók 75 százalékát, ami azt jelentené, hogy 5500 embertől válna meg hirtelen a cég, és maradna 2000.

Az már más kérdés, hogy a Twitter vezetői amúgy is költségcsökkentési intézkedéseket terveztek, még abban az esetben is, ha a Musk-akvizíció nem zárul le – írta a Washington Post. A cég a hírek szerint nagyjából 800 millió dolláros bércsökkentést tervezett 2023 végére, ami szintén sok ember kirúgásával járna.

Az ügy egyébként ott tart, hogy ha Musk októberben nem veszi meg a Twittert, akkor novemberben már mindenképpen bíróság elé kell állnia, pedig ő ezt nagyon el akarja kerülni, hiszen várhatóan veszítene.

Forrás: Foxbusiness