Miután a Twitter letiltotta Donald Trump oldalát, a követői a Parleren kezdtek el szervezkedni. Ez a közösségi oldal egyébként is egyre népszerűbb lett az utóbbi időben a szélsőjobbosok között, ugyanis gyakorlatilag semmilyen kontroll nem volt rajta, vagy ahogyan ők állították, ez volt az az oldal, ahol a cenzúra nem nyomta el a szavaikat. 

Mostanra azonban az Amazon, az Apple és a Google is törölte az oldalt a kínálatából, az indok szerint amiatt, mert a felület nem vizsgálta kellőképpen felül a felhasználóik bejegyzéseit, amik között túl sok volt az erőszakra és bűncselekményre buzdító írás. A Parler kritikusai már többször jelezték, hogy a szólásszabadságot kihasználva rengetegen terjesztenek itt hamis, vagy éppen erőszakra és bűncselekményekre buzdító nézeteket. 

A közösségi platform appja a Google és az Apple áruházainak letöltési listáján is az első helyre került 2020 utolsó hónapjában. Az amerikai elnökválasztást övező és követő belpolitikai káosz idején 4,5 millióról 8 millióra növekedett a felhasználók száma.

Ezzel egyidőben a Parler óriási adatszivárogtatási botránnyal is kénytelen szembenézni, ugyanis úgy tűnik nem voltak elég körültekintőek ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy egy önmagát függetlennek nevező kutató ne tudja az egészet archiválni. Az önmagát Twitteren @donk_enby néven emlegető valaki azt mondja, hogy nem csak a bejegyzéseket, de olyan személyes adatokat, mint a felhasználók GPS adatait is tartalmazza, de sikerült neki törölt videókat és privátra állított videókat is megszerezni, saját elmondása szerint a célja az, hogy a megszerzett adatokkal egyszerűbben össze lehessen rakni a képet, hogy kinek milyen szerepe volt a Capitolium lerohanásában. 

Forrás: The Verge