Miután Elon Musk átvette a Twitter felett a hatalmat, rögtön közölte is, hogy 8 dollárba fog kerülni a Blue előfizetés, és maga a kék pipa is, amit az előfizetéssel lehet megvásárolni. Ez gyakorlatilag kiüresíti az egészet, ugyanis a kék pipa az ellenőrzött, hivatalos fiókok névjegye volt.

Most kitalálták, hogy lesz egy szürke pipa is, amit valójában nem is igazán tudtak megmagyarázni, hogy mi is lesz, de valamilyen módon ez is a hitelességet fogja szolgálni.

Hogy még bonyolódjon a helyzet, Esther Crawford, a Twitter jelenlegi alelnöke és a Blue előfizetési projekt vezetője egy tweetben megerősítette, hogy valójában a hivatalos fiókok azok lesznek mostantól, ahol ott szerepel majd az official szó is.

Azt is elmondta, hogy ez nem jár majd automatikusan azoknak, akiknek eddig volt kék pipájuk, és azt is mondta, hogy ezt nem is lehet megvenni, bárki bármit mond.

Szóval mondhatjuk, hogy Musk kezében a Twitter nem igazán a letisztultság mintapéldánya.

Forrás: GSM Arena